A közelmúltban lehetőségem nyílt Magyarország Videós Arcképcsarnokában helyet kapni. És ez nemcsak azért nagy szó, mert olyan nevek és arcok mellett szerepelhet az enyém is, mint Dés László, Grétsy László, Halász Judit, Tonk Emil, Hámori Ildikó, Horváth Charlie, Lovász László, Portisch Lajos, Rost Andrea, Vekerdy Tamás, (csak hogy rettentő igazságtalanul néhányat kiemeljek a több százból), hanem azért is, mert erre a megtisztelő feladatra egy névtelen jóakaróm jelölt engem. Nem tudom, hogy ő most olvassa-e ezeket a sorokat, de nagyon remélem, hogy eljut hozzá a köszönetem, amiért érdemesnek tartott erre.
Szóval kaptam 22 percet, hogy pózok nélkül magamról meséljek. Pályám kanyarulatairól, az életemet alakító véletlenekről, a jó emberekről, a “jókor jó helyen levésről”, a Certunionról, a Tudásközpontról, az egyetemi katedráról, a családról, a múltról, a borokról és mindarról, ami meghatározta/meghatározza azt, akit ma Szabó Mirtillként ismernek.
