Mennyit ér ma egy szakma? Van-e egyáltalán még olyan tizenéves, aki ma vízvezetékszerelő vagy bádogos akar lenni? Javít-e a szakképzés megítélésén az, hogy a közelmúltban rendezett EuroSkills versenyről négy aranyéremmel, egy ezüsttel, egy bronzzal és hat kiválósági éremmel térhettek haza a magyarok? Kérdéseinkre Csík Gergely, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum kommunikációs vezetője válaszolt.
A szakmák Európa-bajnokságán 6 dobogós helyezést és 6 kiválósági érmet (köztük a Centrum tanulójaként induló Török Balázs Máté víz-gáz és fűtésszerelő) szereztek a fiataljaink. Nyilvánvaló, hogy nagyon büszkék vagyunk, de objektíven nézve az eredményeket ugyanilyen elégedettek lehetünk a diákokkal és a felkészítőkkel?
Abszolút! Ezt az elismerést Magyarország szerezte és ebben – most hazabeszélek – Balázs révén a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrumnak is része van. Jogosan vagyunk büszkék, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az első versenyünkön összesítésben a 21. helyen végeztünk. A következő megmérettetésen a 14. pozíciót szereztük meg, majd a 9., végül most a 4. helyen zártunk.
A díjak magukért beszélnek, de mi a jelentősége az érmeknek a gyakorlatban?
Profánul hangzik, de elsősorban a felkészítésben résztvevő delegált oktatókat, szakértőket, tanárokat árazza fel egy ilyen versenyeredmény. A Skills ugyanis arra “kényszeríti” a szakmákat, hogy a legjobbak “trenírozzák” a versenyzőket, akik Európa – kijutva a WorldSkillsre pedig a világ – legjobbjaival mérik össze a tudásukat. Itt szó szerint millimétereken, szögmásodperceken és másodperceken múlik a siker.
A szakmai versenyeken kiválóan állnak helyt a magyar fiatalok. Mivel magyarázza azt, hogy ennek ellenére szinte esélytelen két hónapon belül szabad tetőfedőt, bádogost, villanyszerelőt, szobafestőt találni? A kérdést úgy is feltehetném: mennyit ér ma egy szakma?
Pontosan annyit ér, hogy ma jószerével egy évvel előre le kell egyeztetni egy “szakival” a munkákat. Paradoxon, de tény, hogy a szakemberhiány dacára egyre többen választják a szakképzés rendszerét. És ez még nagyobb jelentőségű annak tükrében, hogy az évről évre csökkenő gyerekszám ellenére még így is növekszik a szakképzősök aránya.
Bár még nem jöttek ki az idei statisztikák, úgy számolunk, hogy 10%-kal emelkedett a technikumokba, szakképző iskolákba jelentkezők száma.
Nyilván ez a megújult szakképzési rendszernek is köszönhető, amely bevezette az ösztöndíj rendszert, az okleveles technikusi és a technikumi képzést.
Azaz ma már nem akarnak a szülők mindenáron diplomást csinálni a gyerekükből?
Még érezhető ez a szülői attitűd, de azért már van elmozdulás a szakképzés irányába. Hadd mondjak egy példát! Az autószerelőről mindenkinek az a kép ugrik be elsőként, hogy olajosan mászik ki a kocsi alól. Ezzel szemben az elektromos és hibrid autók térhódításával párhuzamosan egyre több autószerelő már egy laptoppal végzi el a szerelést.
Országos szinten ma 4000 diák tanul autószerelőnek, ennek a fele pedig a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum tanulója.
Míg korábban fehér holló volt ebben a szakmában egy-egy lány, addig ma már – köszönhetően a fizikailag jóval könnyebbé vált munkának is – egyáltalán nem számítanak ritkaságnak. Olyan keresett lett ez a szakma, hogy alig győzik képezni a hibrid autókhoz is értő alternatív gépjárműhajtási technikusokat.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a szakképzés a mérnökképzés előszobája. Az ötéves okleveles technikusi képzés után felvételi nélkül bekerül a fiatal az egyetemre. Tehát nyitva van az út a felsőoktatás felé. Aki pedig a hagyományos modellt választja, még mindig lehet olajfoltos…
Akkor még mindig nem értem. Egyre többen jelentkeznek a szakképzőkbe, de a munkaerő piacon egyre kevesebb szakembert találunk. Hol van a fekete lyuk?
Az input oldalon, tehát az iskolákban a feltöltöttség közel 100%-os. A másik oldalon viszont a piac a végzett szakemberekből sokkal többet – a mostani szám másfélszeresét – is elbírna.
Nem segíti a helyzetet, hogy sok tevékenységgel kapcsolatban ma még régi sztereotípiák élnek a fejekben. Ezért van most tragikusan kevés nyomdász tanuló, mert sokan még mindig úgy tudják: a munkájuk abból áll majd, hogy egész nap egy sötét szedő teremben dolgoznak, és az ólommérgezés ellen védőitalként tejet kell majd fogyasztaniuk. Pedig már réges rég nem erről van szó.
A Tudásközpont belső auditor képzése a reál beállítottságú, műszaki szemléletű, rendszerben gondolkodó érettségizettekre lett szabva. Milyen szakmák esetén lehet ez egy jó lehetőség egy újabb pálya felé?
A vállalkozási ügyintéző, a logisztikai menedzser, de akár a felnőttképzési rendszerben végzett mérlegképes könyvelő is mind olyan szakember, aki átlátja a folyamatokat, képesek egy-egy munkafolyamat megszervezésére, lebonyolítására. Nekik, úgy gondolom, mindenképp érdemes elgondolkodni a képzésen.
És az épületgépészeti szakma? Gondolok itt Török Balázs Mátéra. A hozzá hasonló fiataloknak ez a kitérő nem lehet egy jó ugródeszka?
Balázs helyzete bizonyos értelemben speciális. Ő két éve erre a versenyre készült. Kis túlzással egy versenyistállóban élt, ahol minden arról szólt, hogy milyen rendszerben, mit hogyan kell csinálnia – nagy pszichikai nyomás alatt is – a siker érdekében. Végeredményben elsajátította a minőségirányítás lépéseit, hogy nyerni tudjon. Azt hiszem: megérte, hiszen a verseny után – úgy hallottuk – még állásajánlatot is kapott.
Máté példája egyébként egyáltalán nem egyedi eset. Az épületgépészeti szakma legjobbjai ugyanis az első munkahelyükön – a nagyobb vállalatoknál – 2-3 évet dolgoznak. Ezt követően a munkáltatók zöme egyetemre küldi őket, vagy már eleve középvezetőnek veszik fel őket. Innen pedig már minden adott ahhoz, hogy akár minőségirányítási szakemberként térhessenek vissza a munkahelyükre – mondjuk egy belső auditori képzés után.
A kép forrása: https://bkik.hu/hu/galeria/euroskills-graz-2021
