Takler Plast Kft.: a cég, ahol a dolgozók egynegyede belső auditor

Belső auditor képzésen a Takler Plast Kft. képviselői

Belső auditor képzésen a Takler Plast Kft. képviselői

A legutóbbi belső auditor képzésünkre a szekszárdi Takler Plast Kft-től hárman is érkeztek. A tény tulajdonképpen semmi meglepő információt nem tartalmazna, ha nem egy tizenkét fős vállalkozásról beszélnénk. De arról beszélünk és így már kijelenthető: a dolgozói létszám negyede iratkozott be a tréningre azért, hogy jobban, mélyebben megértse a minőségirányítás mibenlétét. Ennyi pedig épp elég indoknak bizonyult ahhoz, hogy leüljünk beszélgetni a vállalkozást vezető testvérpárral: Takler Erikával és Takler Szilviával.

A téma azért is érdekes, mert mindhárman egy fröccsöntő vállalkozás képviseletében vettek részt a képzésen. Adott tehát a kérdés, hogy hol van a mai, “műanyagellenes világban” a helye egy fröccsöntő üzemnek, honnan indult és hová tart a Takler Plast Kft.? – A céget édesapánk, Takler István indította 1991-ben. A “hőskorban” saját tervezésű öntőző tömlővéget és kerti, műanyag eszközöket gyártottunk. Testvéremmel, Erikával ebben a férfias világban nőttünk fel és velünk együtt nőtt a cég is – indít a kezdetektől Takler Szilvia.

Korlátolt felelősségű társaság korlátlan lehetőségekkel

Ahogy az lenni szokott, a tulajdonos beszerezte az akkor elérhető legkorszerűbb fröccsöntő gépeket és a létszámot is növelte, de az igazi fellendülést végül a bérmunka hozta el a Takler Plast számára, hiszen több szekszárdi cég is itt kezdte el gyártatni a számukra nélkülözhetetlen műanyag félkész termékeket. A nagyobb megrendelés állományra viszont már érdemes volt egy korlátolt felelősségű társaságot (kft-t) alakítani az időközben felnőtté vált lányoknak.

Kabáthoz a gombot, szerződéshez a feltételeket

2015-ben megalakult a Takler Plast Kft. és megjelentek a rendszeres bérmunkára igényt tartó megrendelők. – Az ügyfelek nemcsak a munkát, de az elvárásaikat is hozták és ezen nem is csodálkozunk, ha arra gondolunk, hogy végfelhasználóink között olyan jól csengő neveket találunk, mint a Bosch, a Mercedes vagy az Audi – meséli erről az időről Takler Erika. 

Két évvel a kft. megalakulása után pedig megszerezték előbb az ISO 9001, majd az ISO 14001-es tanúsítványt, hogy eleget tehessenek a jellemzően az autóiparban érdekelt partnereik szerződésben foglalt feltételeinek. 

Talán sokak számára furcsa, hogy két csinos hölgy irányít egy fröccsöntő céget, de mint mondják, bár maguk a gyártásban nem vesznek részt, kollégáikon és édesapjukon keresztül naprakészek a vállalkozást érintő kérdésekkel kapcsolatban.

Auditról a belső auditor képzésre

Ez a rálátás azonban úgy tűnik, nem volt elegendő és Takler Erika meg is magyarázza, miért. – A 2017-ben megszerzett ISO 9001 tanúsítvánnyal együtt jár, hogy évente felügyeleti auditon vesz részt a Takler Plast.

Mivel minden részlettel tisztában szeretnénk lenni, az összes auditon jelen voltunk mi is, annak ellenére, hogy van olyan dedikált szakemberünk a cégben, aki az irányítási rendszerekkel kapcsolatos teendőket kézben tartja.

Az egyik ilyen audit során jött aztán az ötlet, hogy a témában szerezhető még mélyebb tudás érdekében a CertUnion Tudásközpont belső auditor képzésére jelentkezzünk. Így esett, hogy csakhamar az ismereteit felfissíteni szándékozó Steinbach Gábor belső auditor kollégánkkal már egy nagyon igényesen kialakított előadóteremben ültünk Budapesten.

GPS az ISO 9001 belső auditor képzéshez

Mindkét ügyvezető azt mondja: a 16 órás szuperintenzív képzés sokat adott ahhoz, hogy jobban átlássák a saját vállalkozásuk meglehetősen összetett folyamatait és a minőségirányítás szabályrendszerét. Elmondásukból kiderül: zömében inkább az elmélet dominált, ennek ellenére a képet teljessé tevő gyakorlati példák sem maradtak el. 

– Gondolom, mivel mi egy fröccsöntő cég képviseletében érkeztünk, ezért volt a praktikus ismeretek között a mi profilunkra szabott esettanulmány is, de természetesen a többi szakterület képviselői is kaptak egy-egy hasznos adalékot saját munkájukhoz.

Később arra is lehetőség nyílt, hogy az ágazati különbségekből adódó tapasztalatainkat kicserélhessük a miénktől akár markánsan eltérő szegmensből érkezőkkel –  összegzi a tréningről szerzett benyomásait Takler Erika. 

A hazahozott ismereteket pedig a két, fiatal ügyvezető igyekszik minél jobban kamatoztatni vállalkozásában. Amilyen ambiciózusak, a kapott munícióra szükség is lesz, hiszen igencsak nagyívű tervekkel: géppark- és raktárcsarnok bővítéssel készülnek a közeljövőre.

Magyar
X