Tudásközpont: idén az uborkaszezon érdeklődés hiányában elmaradt!

Tudásközpont naptár

Tudásközpont: idén az uborkaszezon érdeklődés hiányában elmaradt!

Nyár, rekkenő harmincat-harmincnyolc fok. Ilyenkor általában mindenki a strandon hűsöl és nem vágyik iskolapadba vagy a monitor elé. Vas Eszter, a CertUnion Tudásközpont képzési koordinátora szerint viszont idén – legalábbis a jelentkezések számát tekintve – szerencsére nem ez a forgatókönyv valósult meg. 

Az elmúlt évek tendenciái alapján a Tudásközpont online és tantermi képzéseit az iskolai tanévhez igazítjuk. Így általában az utolsó tréningeket júliusban tartjuk, de augusztusban menetrendszerűen beüt az “uborkaszezon”. (A magyar lakosság döntő többsége a nyári szabadságát augusztus első felében veszi ki.) – kezdi nyárértékelőjét Vas Eszter.

2024 a több lábra állás éve

Az elemezők úgy látják: 2024 számos tekintetben eltér a korábbi évektől. Ezt a Tudásközpont szakembere is megerősíti. Véleménye szerint a folyamatosan változó gazdasági környezet hatására mind a vállalatok, mind az egyes emberek a több lábon állás stratégiáját választották. Ez pedig a képzések számában és időbeli eloszlásában is meglátszik. Sőt, nem csak a számok tükrözik a “túlélésre való berendezkedést”, hanem az is, hogy ma már az eddig kevésbé népszerű szabványokra is többen kértek képzési ajánlatot.

Vezet a minőségirányítás, jobbról előz az infobiztonság

Apropó, népszerűség. Nem meglepő módon a képzési toplistát – hasonlóan a tanúsítási rangsorhoz – még mindig az ISO 9001 szabvány vezeti. A szakember szerint ez egyrészt a standard univerzális voltának, másrészt annak köszönhető, hogy jószerével ma már nincs is olyan beszállítói/partneri pozíció, ahol ne szerepelne a követelmények között a MIR (Minőségirányítási rendszer) működtetése. Azt pedig Eszter már csak a rend kedvéért teszi hozzá – hiszen annyi szó esett már erről –, hogy a pályázatok többségénél manapság alapelvárás az ISO 9001 megléte. Persze, a képző intézmény életében már arra is volt példa, amikor “tűzoltás” jelleggel egy reménybeli komoly üzlet miatt iskolázta be a vállalat az egyik munkatársát, mert az üzleti partner elvársai között első helyen szerepelt a szabvány megléte.

A Minőségirányítási rendszer elsőségére azonban nagy veszélyt jelentenek az Információbiztonsági irányítási tréningek. Az ISO 27001 ugyanis “kanyarban előz”, lévén igencsak megnőtt az igény az e szabványra vonatkozó képzések iránt. A képzési koordinátor szerint az okok mögött a NIS2 megjelenését gyaníthatjuk. Sokan ugyanis most döbbentek rá, hogy a szabályozás rájuk is vonatkozik. A NIS2 megfeleléshez pedig az információbiztonsági rendszerszabványnak való megfelelés a belépő szint.

A másik indok, ami miatt egyre többen választják az ISO 27001-es auditor képzéseket az az, hogy a szabvány 2022-ben megváltozott. Így a korábbi verziója (2014-es) szerinti tanúsításokat már nem lehet lefolytatni, azaz a belső és a vezető auditoroknak frissíteni kell a tudásukat.

A szerethető IRCA feladatgyűjtemény

A változások azonban itt még nem érnek véget a Tudásközpont életében.

A jelenlegi IRCA oktatók leterheltsége indokolttá tette két új kolléga belépését. Velük az ISO 9001 és ISO 27001 szabványokra vonatkozó képzéseken találkozhatnak majd a jövőbeli tanfolyamok résztvevői. 

De nemcsak az oktató gárda, hanem bizonyos mértékig a tananyag is frissül. Mindannyian emlékszünk a “szép emlékű” gimnáziumi matematikai feladatgyűjteményre, ami az érettségire való felkészítést szolgálta. Hasonló indíttatásból frissítette az IRCA magyar oktatói csapata azt a feladatgyűjteményt, ami áthidalja a tananyagban szereplő brit elmélet és magyar gyakorlat közti különbséget. Azaz segít a különböző auditálási helyzeteket még közelebb hozni a magyar valósághoz.

A sok gyakorlati feladat mellett persze – bevált módszeren ne változtass alapon – az IRCA képzéseken most is egy fiktív cég működésén keresztül ismerkednek meg a leendő vezető auditorok a rájuk váró feladatokkal.

A Tudásközpont IRCA képzései

Eszter úgy vélekedik: a magyar nyelven, kizárólag tantermi formában megvalósuló IRCA képzések iránt töretlen az érdeklődés. Reményre adhat okot az az óvatos tendencia, miszerint ma már akadnak olyan vállalatok, amelyek presztízs kérdésnek tekintik, hogy rendszereik felügyeletét a kétségtelen szakmai rangot jelentő IRCA auditor végezze.

A különféle szabványok iránti “kereslet” tekintetében viszont a meglepetés ezúttal is elmaradt. Az ISO 9001 továbbra is vezet.

Mögötte közvetlenül a 27001-es standard áll a második helyen az IRCA képzések népszerűségi tabelláján. Érdekesség, hogy az új környezetvédelmi szabályozásoknak köszönhetően az ISO 14001 (Környezetközpontú irányítási rendszer) iránt az utóbbi időben érezhetően megnőtt az érdeklődés.

Online és offline élethelyzetek

Az IRCA-ra jelentkezők egyelőre ebből a képzési palettából válogathatnak. A vezető és belső auditori kínálatban azonban akár az élelmiszeripari és az energiairányítási rendszer szabványokkal is találkozhatnak. (Érdemes a Tudásközpont képzési naptárára vetni egy pillantást.)

Mint ahogy az IRCA képzéseket leszámítva – ahol kizárólag jelenléti oktatás engedélyezett –, a tréningek helyszínét illetően is többféle opció közül válogathatnak az érdeklődők. A képzési intézmény lehetőséget biztosít kihelyezett és online tréningekre is. Így a megrendelő vállalat igényeihez igazodva mindenki kiválaszthatja a neki legkényelmesebb megoldást. Akár azt szeretné a megbízó, hogy a saját helyszínén, a saját viszonyaira adaptálva végezzenek a delegáltak egy “életszagú” próba auditot, akár online, a prezentáló oktató által felhozott példákon keresztül ismerkedjenek meg az adott szabvány követelményeivel.

Az intézmény rugalmasságának és oktatói magas szintű munkájának köszönhetően a releváns képzési piac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát a Tudásközpont.

Ma az IRCA képesítést igazoló dokumentumok csaknem felét a CertUnion Tudásközpont állítja ki. A piaci tortából tehát szép, nagy szeletet sikerült kihasítani, de ahogy Vas Eszter fogalmaz, a siker nem vette el az étvágyukat. “ Ezután is mindannyian azon dolgozunk, hogy a CertUnion Tudásközpontban még többen szerezhessenek naprakész auditori tudást/képzettséget.”

Magyar
X